Magamról

Sümegvári Bernadett egészség tanácsadó vagyok, és ezúton szeretnék bemutatkozni Neked.  

Egy nagyon érzékeny gyermekként, elég korán, már fiatal éveimben elkezdtem érdeklődni az egészséges életmód, a spiritualitás, és az egészséges táplálkozás után. Majd pályaválasztáskor elnyomva magamban ezt a belső hangot, egy jóval materiálisabb pályára tévedtem, és egy igen sikeres üzleti vállalkozás vezetője lettem. Persze mindeközben érdeklődésem nem változott. Az üzleti élettel járó magas stressz szint miatt saját egészségem érdekében folyamatosan a Kinezilogóia, Shiatsu, Bach virágterápia, Biorezonancia kezelésekkel, testmozgással és egészséges ételek választásával próbáltam magam egyensúlyban tartani. Aztán történt valami, mely esemény újra előhívta, felerősítette életemben azt a vágyat, hogy a segítés, gyógyító pálya útjára lépjek.

Életem egyik főszereplőjénél, a legeslegkedvesebb barátomnál rákot diagnosztizáltak. Mi olyanok voltunk, mint az ikrek, nekünk mindenből egyforma volt… :) és nem voltak egymás előtt titkaink. Ő volt a másik felem. Ekkor szembesültem újra az orvostudomány határaival, és elkezdtem fejleszteni magam a természetes gyógymódok tanulásával. Sajnos az én fejlődésem, és legkedvesebb barátom tervei nem megfelelő időben, térben és módon találkoztak össze, és nem sokkal később neki el kellett hagynia e világot. Őt nem tudtam megmenteni, viszont elindított engem, hogy végre a saját utamra lépjek, amiért örökké hálás leszek neki.  Elengedtem végre sikeres vállalkozásom, mert be mertem végre vallani magamnak hogy mi is az, ami az én utam, amelyet ha megvalósítanék, igazán boldoggá tenne. Bízom benne, hogy sok embert elkísérhetek, támogathatok majd a gyógyulása útján. És talán Te is, aki most e sorokat olvasod, egyszer vendégem leszel.
Amit én tehetek az az, hogy folyamatosan tanulok, fejlesztem magam, azért hogy a Te testi – lelki - szellemi fejlődésed is a legjobb tudásom szerint segíteni tudjam. 
Legjobb tudásom szerint segítem a hozzám fordulókat, de nagyon sok múlik a páciensen hajlandó e tenni az egészségéért, hiszen: „Kinek nem lehet tanácsolni, azon nem lehet segíteni.” — Benjamin Franklin

 

Eddigi tanulmányaim:

  • Egészségügyi és Természetgyógyász modulvizsga
  • Biorezonancia – Scio Quantum Biofeedback terapeuta
  • Fül akupunktúra 
  • Kineziológia (7. szint One brain)
  • Bach virágterápia
  • Hormonegyensúly tanácsadó

 

Várlak szeretettel:
Sümegvári Bernadett

természetgyógyász - fülakupunktúrás addiktológus - hormonegyensúly tanácsadó

Szolgáltatások:

 

 

s bernadett